Egy dolgot szeretnék előrebocsátani: az, hogy valaki propagandavideót gyárt, nem bűn. Ez is egy létező foglalkozás, én személy szerint – statisztikusként – biztos nem űzném, mert felfordul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy az lenne a munkám, hogy olyan eredményeket produkáljak, melyek egy előzetesen kitűzött célnak felelnek meg, mégpedig úgy, hogy direkt félrevezessem az olvasókat/nézőket. Ez persze az egyéni álláspontom, minden kampányban lesznek emberek, akik a pártoknak (néha pedig a látszólag „civil” párt-támogatóknak) elkészítik a szükséges anyagokat. Mindannyian jól ismerjük a 110-nél kezdődő skálázású függőleges tengelyeket (ha az ellenfél adata 115, a miénk meg 120), a teljesen irreleváns gazdaságstatisztikai mutatókkal történő dobálózást stb.
Ami viszont felháborít, ha valaki tényszerű valóságbemutatásként próbál eladni egy propagandavideót. (Pedig a pszichológusok szerint ez a leghatékonyabb, állítólag.) Múlt héten a postaládámban landolt egy füzetecske, minden sarokban ott a pártlógó, ordító baromság kivétel nélkül minden szám, passz, propaganda-anyag, nincs is miről beszélni. Viszont. Ha valaki arról értekezik, hogy a „szavak csak szavak”, és hogy „sokkal pontosabb képet kaphatunk a folyamatokról a statisztikákon keresztül, mint bármilyen politikai párt nyilatkozataiból”, akkor ez fokozott felelősséggel jár. Ha tényleg valós képet próbál sugallani, az örvendetes, de ha nem, az még sokkal nagyobb disznóság. (Ezen az sem változtat, ha az utolsó, leghangsúlyosabb felirat szövegéből minden 70-es IQ feletti nézőnek világossá válik, hogy melyik párt szekerét tolja a magát civilnek feltüntető a készítő-brigád.)
Ha valaki azt az igen szimpatikus üzenetet fogalmazza meg videója mellett, hogy „Magyarországon az emberek egy nem kis része a mai napig pusztán érzelmi alapon voksol, sokszor teljesen ignorálva a valóságot”, akkor szomorú látni, ha az üzenet egy hazug videóhoz van társítva, mely épp a valóság meghamisítását szolgálja (ráadásul egy párt érdekében).
A „mi éveink – Magyarország manipulált számokban 2002-2010” nem hiteles. Sorry guys, ez van.
Többé-kevésbé követve a videó körüli vitákat, úgy vettem észre, hogy a videó szerzői különösen érzékenyek arra, ha kétségbe vonják az adataik hitelessét. (Jön is hamar tőlük és védelmezőiktől a WHO, MNB, a német statisztikai hivatal és egyéb szervezetek neveinek lengetése.)
Amit szemmel láthatóan nem bírnak megérteni, hogy egy statisztika hitelessége nem csak azon múlik, hogy a benne szereplő számok megfelelnek-e a valóságnak. A hamisításnak csak egy, és nem is feltétlenül legkifinomultabb módja (sőt…), ha azt írom, hogy a mutató értéke 3, holott valójában 2. Ennél sokkal szofisztikáltabb módszerek is léteznek a manipulációra (nevezzük nevén), melyben a számok ugyan stimmelnek, de…
Ez a videó szerintem tankönyvbe illő gyűjteménye annak, amit a fenti „de” után lehetne írni. Hihetetlen tárházát vonultatja fel annak, hogyan használjunk valós statisztikai adatokat úgy, hogy azok valótlan következtetéseket sugalljanak. (Jórészt ezért is kezdtem bele ebbe az irományba, hogy az utókor kedvéért összeszedjem ezeket a manipulációkat.)
Remélem ennek végigolvasása után világos lesz, hogyan lehetséges, hogy a számok stimmelnek, de a statisztika mégis manipulatív. Látni fogjuk, hogy ennek sokkal fondorlatosabb módszerei is vannak, mint a függőleges tengely átskálázása, bár a cél ugyanaz: az olvasó, néző megtévesztése. Ezt fogom próbálni leleplezni ebben a dolgozatban.
A metodika egyszerű lesz: végig fogok menni a legtöbb érven, és megmutatom hogyan használták fel torz módon a videó szerkesztői az adatokat.
Már most mondom, hogy nem fogok minden érvet érinteni. (Mivel viszont a legtöbbet igen, ezért remélem nem érhet az a vád, hogy cseresznyéztem közülök – bár egy magát hitelesként eladó szerzőnek kutyakötelessége lenne arra is figyelni, hogy akár egyetlen hibás érvet se lehessen kicseresznyézni!) Azokkal az érvekkel, amikhez nem értek annyira, nem foglalkoztam. Ennek kapcsán azt szeretném nyomatékosan hangsúlyozni, hogy az, hogy egy érvhez nem írtam semmit, nem azt jelenti, hogy minden rendben van vele! Lehet, hogy épp igen, de lehet, hogy csak nem volt kedvem utánanézni.
Mielőtt szó éri a ház elejét, szeretném előre leszögezni, hogy igen, én is pontosan a tudatában vagyok annak, hogy egy halom MSZP-s (stb.) kiadványt ugyanígy szét lehetne szedni. Az, hogy itt nem szedtem szét, sem azt nem jelenti, hogy fenntartások nélkül velük szimpatizálok, sem azt, hogy az ő propagandaanyagaikkal nincs gond. Egyszerűen ez a videó bőszített fel, és álltam neki esszét írni. Ha majd lesz időm, lehet, hogy más is górcső alá kerül.
A hozzászólóktól kérem, hogy maradjunk az értelmes (álmaim szerint szakmai) vita keretei között. (Természetesen minden dícséretet, bírálatot szívesen veszek, ezt mondani sem kell.) Ez mindkét oldalra vonatkozik. (Igen, én is tudok róla, hogy készült időközben egy „leleplező-videó” és bár örvendetes a szándék, meg egyáltalán a tény, hogy másnak is feltűnt, hogy valami nem stimmel, de az elkészült videó érvanyagában, és épp az imént hivatkozott szakmaiságában annyira távol esik tőlem, hogy inkább nem is hivatkozok rá.)
Előszó
Egy ország állapotát (gazdasági, pláne társadalmi-gazdasági, még pláne társadalmi-gazdasági-morális állapotát) lehetetlen 10-20 számba sűrítve leírni. Ebből az is következik, hogy 10-20 mutató alakulásának bemutatásával nem lehet eldönteni, hogy egy ország „romba dőlt-e” (vagy mondjuk épp ellenkezőleg, felvirágzott). Akkor felesleges a statisztika? Nem. Nyugodtan alkalmazzunk statisztikai mutatókat, hogy számokkal jellemezzünk egy országot. Nyugodtan alkalmazzunk akár csak egyetlen egyet is – de legyünk tisztában az alkalmazási feltételekkel és a levonható következtetésekkel. Az igazi feladat nem a számok leírása, hanem azok értelmezése.
Szeretem ezt úgy megfogalmazni, hogy egy szám soha nem fog teljesen valós képet adni… de teljesen valótlant adhat. Ezen a dolgozaton sem lehet számonkérni a teljesen valós képet, mert az lehetetlen cél – az viszont igen, hogy a valótlanságokat kiküszöböljem az elemzett videóból.
Mint mindannyian tudjuk: „Van a kis hazugság, van a nagy hazugság és van a statisztika”. Ebben maximálisan hiszek. Ritka nagy hazugságokat lehet kreálni ügyesen megválasztott statisztikákkal. Nem, nem csak meghamisított adatokra gondolok! Az felhasznált adatok körének megválasztása, az adatok prezentálásának a módja egyaránt lehetővé teszi, hogy teljesen valós adatokat használva teljesen valótlan képet sugalljunk.
A cím
A magyar tipográfia szerint az idézőjelek ,, ’’ stílusúak (nem ’’ ’’). Najó, ez csak vicc volt (bár egyébként igaz), térjünk rá a releváns részekre.
Munkanélküliség
Sokszor fogjuk látni a videóban, hogy látszólag követhetetlenül váltogatja az egyes bemutatott statisztikák összehasonlítási alapját: néhol Magyarország régebbi értékeivel vet össze, máshol egyéb országok azonos időszaki értékeivel. A dolog a valóságban egyáltalán nem véletlenszerű: a videó készítői gondosan mindig azt vették összehasonlítási alapnak, aminél Magyarország jár rosszabbul. Ahol sokat romlottunk, de más is, ott mindig magunkkal hasonlítanak össze, ahol javulunk, de a többiek még jobban állnak, ott mindig a többiekkel. (Erre majd sorban fogjuk látni a példákat.)
Ebben az esetben például igen rosszul hangzik a munkanélküliség megduplázódása. Gyors vágás a videóban, prögő zene, és az átlag néző el sem gondolkozik: ez valóban olyan súlyos? Hogy ezt megítéljük, kézenfekvő más országokkal (célszerűen az EU-tagokkal) összevetni:
Látható, hogy a munkanélküliségi rátánk értéke jelentősen elmarad Lettországtól, de még Spanyolországtól is (!); kisebb mint Litvániáé, Szlovákiáé (!), Észtországé és Írországé. Ami ennél is sokkal fontosabb azonban: nem jelentősen nagyobb mint az EU-átlag (mely 9,5%).
Hozzá kell azt is tenni, hogy mindez egy gazdasági válság során/közvetlenül után készült kimutatás, így szinte természetes is, hogy mindenhol magas arányokat látunk: egy 5% fölötti visszaesésnél nem igazán az a kérdés, hogy nő-e a munkanélküliség, hanem az, hogy mennyire… Ahogy látjuk máshol is jócskán (vagy ez is specifikusan a mi szocialistáink hibája?!); ezt akarta a videó eltitkolni azzal, hogy csak a saját adatainkat közölte, ahogy arra utaltam is.
Azt már szinte mondani is alig merem, hogy vajon a munkanélküliségi ráta vajon egyetlen számban tökéletesen jellemzi-e a munkapiaci helyzetet. A foglalkoztatási, aktivitási adatokról hogy-hogy nem esett szó…? (Költői a kérdés.)
Cégfelszámolások száma
Ez egy rendkívül különös érv. Az ország tönkremenetelének mutatója lenne, hogy sok vállalatot számolnak fel? Kellően vulgárisan nézve persze igen (csődbe megy egy vállalat, az nagyon szomorú, rossz dolog, ott sírnak a dolgozók, nyilván), de azért legyünk már kicsit szakszerűbbek, könyörgöm.
Vállalatok folyamatos keletkezése és megszűnése a piacgazdaság velejárója. Sőt, ennél több is igaz: ez nem „szükségszerű rossz”, ez szükségszerű jó! A vállalatok folyamatos megszűnése annak hatása, hogy a piacgazdasági környezet szelekciót kényszerít ki: kiszűri a rosszul teljesítő, nem hatékony vállalatokat – és ezzel persze elősegíti a a jól teljesítő, hatékony vállalatok túlélését! Ez egyáltalán nem egy mellékes körülmény, ez a piacgazdaság egész világon tapasztalható sikerének egyik titka. (Amely siker persze árnyoldalakkal is jár, de ez nem ennek a blognak a témája.) Ha valaki nem Trabantokkal teli utcaképet szeretne, akkor ezt is vállalnia kell, ha meg nem bírja, akkor irány a szocializmus. (Ott aztán igazán szép mutatókat lehetett volna közzétenni erről!)
A másik megjegyzésem a témához. A videó (ezt sem csak most fogjuk látni), abszolút számokat (a felszámolások darabszámát magában) használ – ezúttal ráadásul két értelemben is…
Egy: sok a 15 087 darab felszámolás? (Direkt a legnagyobb számot mondtam.) Mihez képest. Andorrában nyilván sok, az Egyesült Állomokban valószínűleg egy erősebb hétfő délelőtt van ennyi. Talán érdemes lett volna a vállalatok össz-számához viszonyítani.
De ami ennél is fontosabb: a szerző teljesen figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy vállalatok nem csak szűnnek meg, de alakulnak is! Ja kérem. Ezzel az erővel közzétehettem volna azt is, hogy 2009 februárjáig folyamatosan nőtt a cégalapítások száma, de még a válság által érintett 2009-ben, a csökkenéssel együtt is (!) 38 650 céget alapítottak… az első tíz hónapban! Harmincnyolcezer hatszázötven. Több, mint a csökkenések száma három év alatt, még ha a három legnagyobb csökkenéssel rendelkező évet is tekintjük… Tíz hónap alatt, 2009-ben. Hoppá.
(Forrás ugyanúgy az Opten, tehát erről az eredeti videó készítőinek is kellett, hogy tudomásuk legyen, már csak a szándékos manipuláció miatt mondom.) Akkor most mi a helyzet, lehet, hogy mégsem tönkrement az ország, hanem éppen hogy felvirágzott?!
Természetesen egyik sem (vagy ha igen, az nem a fenti számsorokból olvasható ki). Pusztán arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy önmagában sem a vállalatmegszűnések, sem a vállalatalakulások száma nem mond sokat egy ország gazdaságának teljesítményéről. (A különbség ezen dolgozat és a videó között, hogy én mindkét dolgot megadtam, a propagandavideó szerkesztői pedig gondosan csak az elsőt – ezért nevezem azt manipulációnak.)
Államadósság
A film azt próbálja sugallani, hogy az államadósság mértéke hihetetlen nagy és folyamatosan nő. Csak repkednek az ezer milliárd forintok (igen, tudom, hogy nem ezerszer ezer), atyaég, ennyi ezer milliárd aztán tényleg jó sok! A gond az, hogy ez egyszerű demagógia, arra épít, hogy az emberek nem igazán tudják érzékelni ezer milliárdos nagyságrendeknél az összeg nagyságát, számukra ott már minden „felfoghatatlanul nagy”. Ha ezt a propagandavideó gyártója az államadósság fogalmával köti össze (amiről mindenki tudja, hogy valami negatív dolog, adósság, brrr), akkor máris nyert ügye van.
Ezzel két komoly probléma van. Az egyik, hogy az államadósság abszolút („forintban kifejezett”) mértéke szinte érdektelen: 1000 mrd Ft adósság lehet nagyon sok (Andorrának) és nagyon kevés is (az Egyesült Államoknak). Ami számít, az kizárólag az adósság GDP-hez viszonyított, relatív mértéke! (Annál is inkább, mert pl. az államadósság teljesen nyugodtan nőhet is, akár minden egyes évben (!), ha közben a GDP-növekedési üteme meghaladja az államadósság növekedésének ütemét.) Az első lépés tehát, hogy áttérünk a GDP-hez viszonyított mutatóra:
2002 53,7%
2003 55,9%
2004 56,0%
2005 57,9%
2006 61,9%
2007 61,3%
2008 68,4%
2009 78,2%
Látható, hogy itt is növekedés mutatkozik, első ránézésre tehát még mindig igaza van a kampányvideónak. (Azért az rögtön látható, hogy a változás kevésbé drámai, máris szó nincs két és félszereződésről… Sőt, ami még fontosabb: egészen 2008-ig jó közelítéssel tartottuk a maastrichti kritérium 60%-ot! Ami igencsak számít, hiszen ami ez után jön, az már jócskán a világgazdasági válság hatása is.)
Itt azonban jön egy másik trükk, a már látott módon ezúttal pont megint nem rak be más országokat, hogy legyen ami összehasonlítási alapot képez. Pótoljuk ezt a hiányosságát, az EU-országokra vonatkozóan:
Látszik, hogy a magyar államadósság, bár valóban magas, de például még így is messze elmarad, Olaszországtól, Belgiumtól (!), Görögországtól, összemérhető Németországgal, Portugáliával, Franciaországgal. Nem is említve az Egyesült Államot (98,1%) vagy Japánt extrém példaként (180%), hogy két, összeomlás szélén tántorgó országot még megemlítsek…
(Forrás: Eurostat; a konkrét számok az eltérő számítási metodikák miatt térnek el kicsit.)
Adóék
Erre nem érdemes túl sok szót vesztegetni, vegytiszta manipuláció. A kérdéses adatsorban ugyanis elérhető 2010-ig adat, mivel pedig a videó címe Magyarország számokban 2002-2010, így nyilván ezt fogják használni a szerzők. Vagy mégsem? Hát mégsem – a 2008-asat (2 éve elavultat használnak), melyben az adóék még 54 %. Hogy miért „vétették” ezt a hibát, azt mindenkinek a fantáziájára bízom, legyen elég annyi, hogy a 2010-es adat 47%. (Forrás: OECD Economic Surveys: Hungary 2010.)
(És itt bezzeg nem saját magunk régebbi adataival hasonlítanak össze, mitadisten.)
Vasúti infrastruktúra
Nem vagyok egy vasútvillamosítási szakértő, de arra vonatkozóan nem kellett volna adatot feltüntetni, hogy a villamosított szakaszokon a forgalom mekkora része zajlik? (Például árutonna-kilométerben, utaskilométerben.) Mert majdnem biztos vagyok benne, hogy a vasúthálózatra is igaz az, hogy a pálya kis százalékán zajlik a forgalom nagy százaléka (erős koncentráció, hogy statisztikusként fogalmazzak), így felteszem sok esetben igenis racionális stratégia lehet ezeket villamosítani (legalábbis először). Ha ez igaz, akkor a kis villamosítási fok kijöhet úgy is, hogy valakinek sok, nem igazán használt vonala van – márpedig ekkor máris nem annyira problémás az alacsony villamosítás. (Hogy érzékeltessem mire gondolok: a mellékvonal-bezárások bizonyosan jót tettek a villamosítási arányunknak, hiszen ha nem tévedek, kivétel nélkül nem villamosított szakaszok voltak. Na, ilyenkor mi van…?)
Még egy valamire jó ez a pont: szépen szemlélteti a videó készítők másik manipulációs technikáját. Feltűnhet, hogy ahol más országokkal hasonlítanak minket, ott ezen országok köre szinte statisztikáról-statisztikára változik. Azt gondolhatnánk naivan, hogy ez csak véletlenszerű, azt használták, amit először megláttak… pedig dehogy. Nagyon is tudatosan mindig azokat az országokat választották ki (minden statisztikához másokat, persze), amelyek mellett Magyarország (konkrétan ott!) a legrosszabb színben tűnik fel. Miért van az, hogy Csehország szerepel az adóterheknél, de nem szerepel a villamosításnál? (Csak nem azért, mert ott nálunk is kisebb a villamosított pályák aránya?) Hogy Észtország, Litvánia és Lettország szerepel a GDP-nél, de nem szerepel a villamosításnál? (Lehet tippelni…) Hogy Írország szerepel ismét csak az adóterheknél, de nem szerepel a villamosításnál? A sort lehetne folytatni a villamosítástól elszakadva is (a balti államok miért nem szerepelnek a halálozási arányoknál, miközben a GDP-nél igen, Bukarest miért nem szerepel a tanárok fizetésénél, amikor szerepel a jegyáraknál stb.) A videó szerkesztőit vezérlő elv mindenhol ugyanaz volt: azt a körítést összeválogatni minden statisztikához, ami az adott statisztikánál a legrosszabb színben tünteti fel hazánkat. Az egyszeri néző úgyse veszi észre, hogy össze-vissza cserélődnek, hogy mely országok előztek meg minket…
Autópályák ára
Bár ezúttal sem vagyok a kérdés szakértője, de egy dolgot azért csak felvetnék. A videó megfogalmazása azt sugallja, hogy az autópálya ára egy dologtól függ, a hosszától. (Így a helyes megadási módja: forint per kilométer.) Ha tehát nálunk kétszer annyi ez az érték, mint Németországban, akkor nyilván a pénz felét ellopják.
Túl azon, hogy nekem sincs sok kétségem afelől, hogy a pénz egy jó részét ellopják (elkorrumpálják, elkartellezik stb.) az autópályaépítéseknél, azért hadd jegyezzem meg, hogy az autópálya nem olyan mint az MSZ 2360 szerinti csavar. Az árát nem befolyásolják olyan tényezők mint, hogy hány híd van rajta, hány pihenőhely, hány hegybe kell alagutat fúrni hozzá, mennyi és milyen kanyart kell telepíteni stb. stb. ? A videó erről egy hangot nem szól, pedig a korrekt összehasonlításhoz ezt is figyelembe kéne venni.
Pénz vásárlóértéke
Ez az egyik legnonszenszebb része a videónak. Az adat, amit az állításának szemléltetésére használ, egyszerűen nem arra való, amira használták a videó szerkesztői. Pont. Ezt nem tudom bonyolultabban mondani.
Ha a pénz vásárlóértékét akarjuk jellemezni, akkor alapvetően hibás lesz bármilyen konkrét, adott terméket venni alapul. (És megvizsgálni, hogy 1 Ft-ból vagy 1 munkaórából hányat lehet venni.) Teljesen mindegy mi ez a termék, Big Mac, TV vagy 42-es férfi műbőr félcipő, értelmetlen eredményt fogunk kapni. Ha ugyanis kiszemelünk egyetlen konkrét terméket, akkor az ez alapján kiszámolt mutatót kitesszük a konkrét termék árát alakító teljesen partikuláris tényezők hatásának. Ha munkaintenzív az előállítása, akkor hatni fog rá a munkát terhelő adók növekedése, de kevésbé fog hatni a tőkeköltség emelkedése, ha tőkeintenzív akkor épp fordítva, ha jelentős import-tartalmú, akkor hatni fog rá a forint-árfolyam stb. stb. Bármilyen ügyesen is igyekszünk választani, ezeket soha nem tudjuk teljesen eltüntetni, és végeredményben a számolt adatunkat ilyen (a vásárlóerőt a valóságban nyilván nem befolyásoló) hatások függvényévé teszzük. („Filozófiailag” is megkérdőjelezhető lenne, hogy miért pont az adott termékkel mérjük a vásárlóerőt.)
Mi a megoldás? Az, hogy nem egy konkrét terméket használunk! Hanem: a lakosság által fogyasztott termékek egy tipikus köréből összeállított kosár árszínvonalának változását vizsgáljuk. Ha a videó logikáját követjük (emlékeztetőül: hány perc munkából vehető egy Big Mac), akkor ezt nyilván a munkabérek nagyságának növekedésével kell összevetnünk.
Szerencsénkre nem kell új közgazdaságtani fogalmakat konstruálnunk, ugyanis ezeket már kitalálták: az első mutató a videószerzők által nyilván soha nem hallott infláció fogalmához, a második a nominális bérnövekedéshez vezet el minket. Sőt, hogy tovább rontsam a lelkesedést, el kell árulnom, hogy már azt is feltalálták előttünk, hogy hogyan jellemezhető – immár helyesen – a bérből megvásárolható termékek körének változása: ez jó közelítéssel az előző kettő (bruttó bérnövekedés és infláció) különbségeként előálló reál bérnövekedés. (Például ha ma 10 forint az infláció alapjául szolgáló termékkosár ára, de jövőre 11, akkor 10% volt az infláció. Ha az átlagbér közben 100 forinról 120-ra nőtt, akkor 20% a nominális bérnövekedés. (Innen a neve: nominális, azaz kizárólag a „forintokat” figyelő.) Viszont míg eredetileg 10 kosarat lehetett megvenni az átlagfizetésből, később pedig 120/11=10,91-et így az ezt is figyelembe vevő, valós (reál!) bérnövekedés csak 10 (pontosan 10,9) %.)
Most már a korrekt elméleti bázison lássuk a tényadatokat, tehát a reál bérnövekedések értékeit a vizsgált tartományban:
2002 +6,4%
2003 +5,2%
2004 +3,2%
2005 +2,8%
2006 +2,2%
2007 -4,5%
2008 +1,0%
2009 -2,4%
Látható, hogy 2002 és 2009 között mindössze két év van, amikor a reálbérek csökkentek, az összes többi évben nőttek. Érdemes még megjegyezni, hogy ha kiszámoljuk a bázisviszonyszámot, tehát megnézzük, hogy hogyan változtak a reálbérek 2002 és 2009 között, akkor arra jutunk, hogy még a két csökkenéssel együtt is több mint 14%-kal nőttek ez alatt az időszak alatt a reálbérek!
(Forrás: KSH stAdat 3.1.11.)
(A közgazdaságtani érdeklődésűek kedvéért pár szó arról, hogy akkor mire is való a Big Mac index, ha nem erre. Nos, ezt nem arra találták ki, hogy jellemezze egy adott ország árszívonalának változását az időben, hanem arra, hogy jellemezze több ország árszínvonalát egyetlen időpontban… (A többi stimmelt, khm.) E mögött az ún. egységes ár törvénye-elmélet húzódik meg, mely arról szól, hogy a valutaárfolyamok úgy állnak be, hogy ugyanaz a termék ugyanabban az időpillanatban ugyanannyiba kerüljön mindenhol. (Vásárlóerő-paritás.) A Big Mac mint termék jó példa lehet ennek vizsgálatára, hiszen nem igazán lehet vele országok között kereskedni, de mégis nemzetközileg összehasonlítható az egységessége miatt. Másrészt viszont az is igaz, hogy az adott országot jellemzi, mert bár készítésében egységes, de ehhez jórészt a nemzetgazdaság saját termékeit használják, és helyben készül. Az Economist ezért 1986-ban (akkor még részben poénból) kiszámolta, hogy mennyire teljesül ez a vásárlóerő-paritás, azaz a hivatalos valutaárfolyamokon átszámolva tényleg ugyanannyiba kerül-e a Big Mac a világ különböző tájain. Az már az UBS jóval későbbi továbbfejlesztése, hogy még egy csavart belevisz, és azt számolja ki a helyi átlagbérrel, hogy hány percet kell a Big Mac-ért dolgozni – ennek előnye, hogy így a helyi bérviszonyokat is megjeleníti.)
Nyugdíjak reálértéke
Csak nekem tűnt fel, hogy Magyarországon nem volt olyan kormány, hogy „Gyurcsány-Bajnai kormány”?
(Igen, valóban nem értek a nyugdíjakhoz, ezért nem szóltam hozzá bővebben.)
Az meg biztos véletlen, hogy egy bizonyos párt próbálja manapság lépten-nyomon együtt szerepeltetni ezt a két személyt, mivel azt gondolják, hogy az egyiket már most is utálják az emberek, ezért a gyakori együtt-emlegetéssel ez átragad a másikra is…
GYES összege
Szóval a GYES összege a 2. legalacsonyabb az EU-ban? Hát persze, legalábbis ha kihagyjuk azokat az országokat ahol nincs is GYES-sel egyenértékű ellátás. (Görögország, Írország, Olaszország, Ciprus, Málta, Hollandia, Portugália, Finnország, Egyesült Királyság.) Látható, hogy milyen rövid ez a lista, és egyébként is milyen elhanyagolható jelentőségű országokat tartalmaz, érthető, hogy ezekkel nem törődtek a videó szerzői… (Forrás: ugyanaz, mint az eredeti videónál.)
Félreértés ne essék: ezt nem tartom feltétlenül relevánsnak, hiszen az egészen eltérő berendezkedések miatt nagyon nehéz összevetni a juttatásokat. (Teljesen más nevek alatt, sokszor tartalmukban is teljesen más ellátások léteznek az országokban, nagyon nehéz kijelölni, hogy mi az, ami „GYES-ekvivalens”. A fenti példánál maradva: az Egyesült Királyságban valóban nincsen GYES-sel ekvivalens ellátás, viszont a magyar fogalmak szerint irracionálisan hosszú a „szülési szabadság” kategóriájába sorolt juttatás, ami így egyfajta GYES szerepet is betölt.)
Ami viszont fontosabb: az kicsit sem számít, hogy mennyi ideig jár az ellátás?!
(Ezt csak azért emelem ki, mert a közgazdászok egy jó része egyetért, hogy a magyar munkaerő-struktúra egyik fontos problémája a 3 éves, nemzetközi összehasonlításban is irreálisan hosszú, gazdasági teljesítményünkkel alá nem támasztható GYES. Ennek megvitatása nem tartozik e blog, legalábbis e bejegyzés céljai közé, csak megemlítettem, mert egyébként a GYES rövidítése helyes lépés volt.)
Ja, és a végére egy slusszpoén. A „GYES összege a 2. legalacsonyabb az EU-ban tételmondat” szemléltetésére mindössze 5 összehasonlító országot szedett össze a szerző – de ebbe is sikerült belevenni Norvégiát…
(Hozzá kell tennem, fogalmam nincs hogy a szerzők honnan szedték pontosan a számokat. Hogy nagyjából stimmelnek, azt én is látom, de pl. Norvégiának az oszlopában egy darab 300-as nincs… Hálás lennék, komolyan, ha megadnák, hogy honnan jöttek ezek a számok az általuk megjelölt forrásokon (esetünkben: MISSOC) belül.)
Összefoglalva...
Összefoglalva: ez egy propaganda-videó.
Nem, nem a számok nyelvén adott objektív leírás az elmúlt nyolc évünkről, nem a politikusi dumától végre elszakadó tényszerű értékelés… tömény propaganda. Pontosan abból a sodorvonalból, melytől a magukat szimpatikussá tenni akaró üzenetben a szerkesztők elhatárolták magukat.
Nem, a videó nem számokat vesz sorrendben, majd azokból levon egy következtetést, ellenkezőleg: a szerkesztők előre eldöntötték, hogy mi lesz a konklúzió, majd abbból mint premisszából visszakeresték a megfelelő adatokat. Ez szomorú.
Hogy miért lett mégis sikeres a videó? Hát itt érkeztünk el a még szomorúbb ponthoz. A videó vizuálisan élmény, nagyon szép animációk, jól megválasztott zene, öröm végignézni. A legjobb manipuláció, hiszen egyszerűen magával ragad. Ez a dolgozat viszont már most a 10. oldal végén tart (A4), nincsen mellé kísérőzene, nincsenek látványos animációk és ami még fontosabb – nem 10 perc végignézni. És még gondolkodni, adatot értelmezi is kell mellé. Ezért van az, hogy míg a videó futótűzként fog terjedni, és viszi a hazugságait, addig ezt az anyagot csak kevesen fogják olvasni.
